Álom, elrugaszkodás és felemelkedés festményeken

„Bátran álmodni, szabadon engedni a fantáziát és mégis rendszerbe foglalni azt, ami a vászonra kerül, az egy nagyszerű kihívás!” Az alkotó mottójában megfogalmazott gondolatokkal találkozhattunk Borombovits Magdolna nívódíjas festőművész kiállításának megnyitóján a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.

A vetítéssel, „élő” festéssel és tárlatvezetéssel egybekötött megnyitón Kardos Krisztina programszervező és Sterlitz Andrea mondott köszöntőt, majd a művésznő vázolta fel életútját. Korszakairól az álom, az elrugaszkodás és a felemelkedés fogalmak mentén mesélt. Vallja, hogy minden nagy állomás egy új változás és kihívás volt az életében és a művészetében is.

Borombovits Magdolna Budapesten született. Álma, hogy megtanuljon festeni, Ausztráliában valósult meg. A hazatérés utáni évtizedek jelentik élete második állomását, az elrugaszkodást, a megvilágosodást; az ausztrál magániskolákban szerzett tapasztalatai alapján a Tóparti festőiskola létrehozását a Velencei-tónál.

Harmadik korszakaként az egyetemi éveket nevezte meg. Az idén szerzett diplomát képi ábrázolás szakon. Ez az új alkotások születésének időszaka, ami egyben a szürrealizmus hatását is jelenti festészetében. Végül, de nem utolsósorban megemlítette, hogy büszkeségei két gyönyörű gyermeke, Christopher és Richárd, a 24 éves ikrek – akik ezúttal a közönség soraiban foglaltak helyet.

Borombovits Magdolna, aki a Hegyvidéken is tart festőórákat, kis instrukciót adott a tárlatához. Elmondta, hogy a festményekhez a címeik nyújtanak asszociációt, amelyeket a nézők természetesen a pillanatnyi érzelmi állapotuk szerint értelmezhetnek. Egy kellemes feladatot is kaptak a jelenlévők: találják ki, hogy melyik az a kép, amelyiktől nem szívesen válna meg, vagyis ahogy fogalmazott, melyikbe szerelmes.

A lépcsőházban legfelülre élete első műve került, amelyen megtanulta, hogyan kell az arany- és az ezüstfüsttel bánni, a keretét is ő készítette. A „hard edge”, vagyis „kemény élek találkozása” stílust az egyetemen sajátította el, amit az aulában lévő négy nagy képen, legutóbbi munkáin láthatunk. Ezek címei: A kibontakozás, a purgatórium; A konstelláció; A kétarcú Janusnak ajánlva; Felemelkedés. Megalkotásuk kulisszatitkaiba engedett bepillantást a megnyitó alkalmából levetített kisfilm.

Az „élő” festés során Borombovits Magdolna gitármuzsika kíséretében alkotott a színpadon, mégpedig „a kemény élek találkozása” technikával. Az Udvarias idegenek együttes két gitárosa, Somi Károly és Jánosy Balázs kimondottan erre az alkalomra írta a felhangzó számot. Néhány perc alatt a szemünk láttára alakult ki a kép, amelyen egy nagyváros fényeit és lüktetését lehetett felfedezni – a festőművész Budapestjét.

A tárlatvezetésen mindegyik művéhez fűzött néhány gondolatot az alkotó. A Csend hangjai nívódíjas kép, egy pályázatra készült. A Hubble teleszkóp világűrből leküldött fotója ihlette, és látható rajta Beethoven portréja is. „Az ő belső csöndjénél aligha lehetett hatalmasabb” – fogalmazott Borombovits Magdolna.

Az Aranyhíd című festményen a tengeren tükröződő naplemente megkapó csillogását ábrázolta. Kihívásnak érezte a feladatot, miként tudja úgy megfesteni ezt a témát, hogy ne legyen belőle giccs, mégis megelevenedjen a naplemente. Liszt Ferenc című képe a zeneszerző heroikus életútját ábrázolja. Portréja mellett látható a zongorája, a violinkulcs mögött az egyik prelude-jének a refrénsora.

Az aulában lévő képek közül az Elrugaszkodás 2008-ban, az egyetemi évek előtt született, ezen egy madárformát fedezhetünk fel. Témájához a festő elmesélte egy alapélményét: gyerekkorát a belvárosban töltötte, ablakuk a zsinagógára nézett, ahol mindig sok galamb gyülekezett, pihent, és ő gyakran belefeledkezve figyelte a mozdulatot, hogyan kapnak újra szárnyra a madarak. „Először egy picit leroggyan, majd felemeli mindkét szárnyát, hogy elrugaszkodjon, és nagyot csapjon, így tud a levegőbe emelkedni. Fél szárnnyal csak körbe-körbe forogna. Így van ezzel az ember is: amikor a jobb és a bal agyfélteke együttműködik, csak akkor tudunk igazán a célunk érdekében egyfelé tartani” – magyarázta.

A purgatórium című munkáján érzékelhető, hogy a sötétségből, a mélységből hogyan jutunk a fénybe: próbálkozunk, útvesztők, fél sikerek szegélyezik utunkat, de mégiscsak az a cél, hogy oda jussunk, ahová szeretnénk. A kép koncepciójának megszületésekor az egyetem vége felé járt, és már valóban látta az alagút végén a fényt – mesélte. A sorozat része a Konstelláció és A kétarcú Janusnak ajánlva is, amelyek szintén a buktatókról és az útról szólnak.

A Felemelkedés című festményén elrejtett egy ősi szimbólumot, a druidák mágikus ötszögét, a pentagrammát, és ihlete szerint az öt őselem, a víz, a tűz, a víz, a föld, a levegő és a szellem izgalmas szimbólumait festette meg, köztük egy tangót táncoló párt. A legtöbb néző erről a képről gondolta, hogy minden bizonnyal Borombovits Magdolna kedvence – és eltalálták, bizony, ebbe a művébe szerelmes!

Sz. D.

A kiállítás 2020. január 6-ig tekinthető meg a Hegyvidéki Kulturális Szalonban (XII., Törpe utca 2.).