A Holdat megcélozva csillagok közt landolni

– Bár egyre többen játsszák, a floorball egyelőre nem tartozik a legnépszerűbb női sportágak közé. Miért éppen ezt választotta?
– Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy a sport választott engem, pontosabban az edzőm. Az általános iskolámban volt testnevelő, így kerültem az első edzésre. Eleinte minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy elköteleződjek bármi iránt, felelősséggel tartozzak úgy, ahogyan a sportolás megköveteli. Próbáltam a könnyebb utat, a lusta semmittevést választani. Szerencsére a sors máshogy akarta. Korábban úsztam, még ma is lovagolok és focizom, ha az időm engedi, de egy sem volt akkora hatással az életemre, mint a floorball.
– Sokan csak annyit tudnak erről a játékról, hogy valami olyasmi lehet, mint jég nélkül jégkorongozni. Mi ebből az igazság?
– A jég hiányán kívül a másik nagy különbség, hogy mi korong helyett egy kicsi, lyukas, belül teljesen üres labdát ütünk. Az ütőt látva sokan hokisnak néznek minket, én azonban a két sport hasonlóságai ellenére sem szeretem ezt az „alárendeltséget”. Bár nem kell tudnunk korcsolyázni, a pálya átlátása és a csapattársak érzékelése, akár anélkül, hogy látnánk őket, ugyanannyira feltétele egy jó floorballmeccsnek.– Kiből lesz igazán jó játékos, milyen képességek szükségeltetnek ehhez?
– Gyors a játék, nemcsak fizikailag, hanem fejben is jól kell teljesíteni. Már említettem a pályán látást, emellett örökké tanuljuk, hogy a hátunk mögött is megérezzük a csapattársakat. Fontos, hogy nem egyéni sportágról van szó, az alázat és az önzetlenség szüli a legszebb megoldásokat. A kreativitás minden labdajátékban kamatoztatható, a szorgalmat és türelmet tekintve pedig szerintem nincs mit magyarázni.
– A Phoenix Fireball egyesület női csapatában játszik. Hogyan alakult az eddigi sportkarrierje?
– Tizenkét évesen, éppen iskolaváltás előtt kerültem egy olyan csapatba, amelyikben a többiek már évek óta együtt szerepeltek. Egyetlen meccset játszottam tavasszal a fiú U13-as bajnokságban, de az igazi kezdetet egy brnói torna jelentette. A megengedettnél idősebb kapussal indultunk, engedéllyel, az egyik meccsen mégis megtiltották, hogy ő védjen. A többiek sírtak, azt hitték, itt a vége. Én viszont máshogy gondoltam: vállaltam a kapus posztját. A tornáról nagyon boldogan, bronzéremmel a nyakunkban tértünk haza. Egy év után, 2015-ben már a női csapat tagjaként is pályára léptem, azóta három különböző válogatott keretben ölthettem magamra a címeres mezt.– Mennyi időt vesz el az életéből a floorball?
– Heti ötször másfél óra edzés van, amikor a fiúkhoz is lejárunk, meccsek, és néha még ott a válogatott is. Van, aki szerint túl sok, nem értik, hogy jut időm és energiám másra. De bármennyi időbe is telik, megéri!
– Melyik eredményére a legbüszkébb?
– Nekem az jelent eredményt, ha a családom és a barátaim arcán látom, hogy büszkék rám, arra, amit elértem, és arra, hogy hozzájuk tartozom. Minden meccs, sőt, minden edzés eredményes, ha utána mosolyogva hagyjuk el az öltözőt. Pontosan ezért vagyok a legbüszkébb arra, hogy az idei U19-es olaszországi világbajnoki selejtezőn én viselhettem a csapatkapitányi karszalagot. Szavakkal nem leírható élmény volt.
– Születése óta a Hegyvidéken él. Mit jelent önnek ez a környék?
– A Mackós Óvodába jártam, aztán a Tamási Áron általános iskolába, jelenleg pedig a Városmajori Gimnáziumban tanulok. Itt vannak az edzéseim is, egyszóval ez az otthonom.
– Mik a céljai a sportban?
– Ez az a kérdés, amibe sosem szeretek belegondolni: hogy egyszer vége lehet. Remélem, még sok-sok évig játszhatok a csapatommal, esetleg eljutok külföldre, ahol több a fejlődési lehetőség. A legfontosabb, hogy a csapatban kialakuló barátságok örökre szólnak.
– Mi a helyzet a továbbtanulással?
– Érettségi után az állatorvosi egyetem a célom, és bár nem tudom, mi lesz a jövőben, de ahogyan egyszer egy okos ember mondta: „Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, csillagok közt landolsz.”
– Közelednek az ünnepek, hogyan készül a karácsonyra? A csapattal szoktak ilyenkor közös programot szervezni?
– Igen, hagyomány, hogy minden évben húzunk, ki kit ajándékoz meg. Az idén is sor kerül erre, ilyenkor kiderül, milyen jól is ismerjük egymást. Az ajándékokat közösen adjuk át egy kis összejövetelen, amivel megkoronázzuk az amúgy is remek hangulatot. Tökéletes zárása az évnek.

sm.