Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Legyen édes az ajándék!

Lehet belőle hóember, télapó, mosolygós felhő vagy bármi, ami éppen az eszünkbe jut. Ha pedig nem sikerült olyan jól a forma, akkor megesszük. Az Advent a Hegyvidéken karácsonyi vásár keretében a Hegyvidéki Kulturális Szalonban a marcipánszobrászat mesterségét tanulhatták meg az édesszájú és kreatív családtagok.

Sokan várták már a Gyurmarci marcipánszobrászatot, amelyen a híresen finom Szamos marcipánból lehetett különböző figurákat formázni. „Régóta járok ide, a Hegyvidéki Kulturális Szalonba, tagja vagyok Virág Szilvia kézműves szakkörének. Amikor értesültem erről a programról, nem volt kérdés, hogy eljövünk Zsófival. Jó így, együtt a karácsonyra hangolódni” – mondta Szabó Lászlóné, aki fiával és unokájával sajátíthatta el a marcipángyúrás fortélyait.

A karácsonyfához olló kell, a szemezővel szemeket lehet készíteni, a folyékony marcipánnal pedig gombokat és más díszeket. A gyerekek egymás után gyúrták az újabb figurákat – ami pedig nem, vagy túl jól sikerült, azt olykor megették.

– Mindent ki merek találni, szeretek kézműveskedni! – világosított fel a hétéves Zsófi, miközben a kék marcipánt nyújtotta.

– Mi készül belőle? – kérdeztem az apró „cukrászmestert”.

– Mosolygós felhő! Nézd, ez a hóember, ő a királyfi, az pedig a mosolygós csiga. Persze, lesz még karácsonyfa is! – mutatta.

– Várod már a karácsonyt?

– Igen! Minden vasárnap gyertyát gyújtunk, közben számoljuk a napokat. Szeretem a karácsonyt, mert ez Jézuska születésnapja, és még ajándékot is kapok! – magyarázta Zsófi, aki közben el is készült a mosolygós felhőjével.Legyen_edes_az_ajandek2

„Az Advent a Hegyvidéken karácsonyi vásár szervezőiként fontosnak tartjuk, hogy olyan programokat rendezzünk, amik összehozzák a hegyvidékieket – mondta Herczeg Józsefné Eszter, a Virányosi Közösségi Ház és a Jókai Klub igazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a Katáng és a Makám együttes koncertje is nagy sikert aratott a vásár közönségénél. – A családoknak itt lehetőségük van arra, hogy értékes időt töltsenek együtt: kézműveskedhetnek, koncerteken vehetnek részt, és beszerezhetik a karácsonyi ajándékokat is.”

BM.

A Városháza téren december 23-ig várják színes programok az ünnepre készülődő hegyvidékieket.