Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mikulás-szán és fürdőbomba a családi napon

Adventi családi napra gyűltek össze a gyerekek, valamint hozzátartozóik és pedagógusaik a Fekete István Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. Játékkal kezdődött, vásárral folytatódott, majd közös tánccal zárult a program.

Jókedv és mosoly – akár ez is lehetett volna a jelszó a Fekete István óvoda és iskola harmadik alkalommal megrendezett adventi családi napján. Az egyébként is erős, összetartó közösség és az intézmény munkatársai – tanárok, pedagógusok, segítők – ismételten tanúbizonyságát adták annak, hogy odafigyeléssel, szeretettel, hozzáértéssel szinte minden akadály legyőzhető.
A családi nap kezdetén az iskolával régóta jó kapcsolatot ápoló Boglárka Hagyományőrző Egyesület jóvoltából gyorsan előkerültek a fából készült ügyességi és népi játékok. Volt labirintus, golyóvezetés, célba dobás, míg a Mikulás-szán az ünnepkört idézte.
Ahogyan a kézműveskedés is: sólisztgyurmából és különböző magokból készítettek díszeket a gyerekek. Pontosabban nem csak ők, hiszen mindent közösen csináltak a résztvevők. Így aztán a szülők, rokonok, barátok nagy lelkesedéssel alakították az anyagot, hogy együtt örüljenek az eredménynek. A diákok pontokat kaptak a feladatok elvégzéséért, és a menetlevél bemutatása után járt nekik az ajándék, egy fából készült érem.Mikulas-szan1Az ebéd és némi pihenő után az aulában megkezdődött a karácsonyi vásár, amin az óvodásoktól a szakiskolásokig az intézmény apraja-nagyja kínálta saját készítésű portékáit. Számos kreatív tárgy került az asztalokra; fürdőbombát, kókuszgolyót, gyertyatartókat hoztak a kisebbek, mécsest, díszeket, dekopázsolt tobozokat a picit nagyobbak, míg a legnagyobbak adventi koszorút, ajtódíszt, asztaldíszt készítettek erre az alkalomra.
A nap zárásaként megtartott népi táncház alaposan megmozgatott mindenkit. A tánc egyébként is közel áll a gyerekekhez, az intézményben ugyanis több mint húsz éve működik néptáncszakkör.
„A cél az volt, hogy a családokkal, rokonokkal közösen hangolódjunk a karácsonyra. Együtt voltunk, egy kicsit elcsendesedtünk. Persze, nagyokat nevettünk is, jól éreztük magunkat, a végére padig alaposan elfáradtunk!” – foglalta össze tapasztalatait Juhászné Gál Éva igazgatóhelyettes. Külön megemlítette, hogy nagy örömükre senkit sem kellett noszogatni, sőt, a spontán beszélgetések, a „versenyen kívüli” közös játékok sem hiányoztak. Ez pedig azt jelenti, hogy működik a közösség az iskolában.

-os