Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Programok a még zöldebb Hegyvidékért

Több mint ezer fő részvételével közvélemény-kutatást végzett a Hegyvidéki Zöld Iroda, amelyből kirajzolódott, milyen környezetvédelmi témák foglalkoztatják leginkább az itt élőket. Most induló sorozatunkban ezeket járjuk körül – elsőként azt, hogy a zöld területek bővítése, állapotuk javítása érdekében mit tesz az önkormányzat irodája a hegyvidékiekkel együttműködve.

A Hegyvidéki Zöld Iroda munkatársai 2019-ben is azon dolgoztak az itt élő polgárokkal közösen, hogy minél környezettudatosabb és fenntarthatóbb kerületben élhessünk. A hegyvidékiek elkötelezettségét jól mutatja, hogy az idén újabb húsz közterületi helyszín zöldítéséről gondoskodnak önkéntesek, és több mint kétezren fordultak meg az irodához köthető rendezvényeken.

„A környezetvédelem nem működik aktív és tudatos állampolgárok nélkül” – fogalmazott Rózsa Zoltán irodavezető, hozzátéve, hogy a 2020-as témákat és célokat is a hegyvidéki lakossággal együtt terveznék meg. Ennek érdekében még az első félévben közvélemény-kutatást végeztek, és a felmérésre érkező összesen 1261 válaszból sok hasznos javaslatot kaptak.Programok_a_meg_zoldebb_hegyvidekert

A kutatásból kirajzolódott, mely témák a legfontosabbak az itt élők számára. Mint kiderült, ilyen az energiahatékonyság, a fenntartható élelmiszertermelés és -fogyasztás, a hulladékgazdálkodás, a közlekedés és a levegőtisztaság, valamint az önkéntesprogramokkal együtt a zöld felületek bővítése, állapotuk javítása.

A Hegyvidéki Önkormányzat több százezer négyzetméter parkot, zöld területet, ezekben pedig mintegy tízezer fát gondoz a XII. kerületben. A fahelyekre eddig jellemzően előnevelt, földlabdás példányok kerültek, nemrég azonban a Hegyvidéki Zöld Iroda munkatársai, a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány szakmai együttműködésével, kísérleti jelleggel szabad gyökerű suhángokat is ültettek. A szakemberek abban bíznak, hogy ezek a kis tölgyek az iskolázott társaikhoz képest jobban tudnak majd alkalmazkodni a környezeti viszonyokhoz, és gyorsabban növesztenek árnyékot adó lombkoronát.

Nemcsak a suhángültetés, hanem az a városi kaszáló is különlegességszámba megy, amit a zöld iroda az Istenhegyi út és a Határőr út közötti rézsűn hozott létre szakemberekkel közösen. Úgynevezett városi gyepet, kísérleti kaszálót alakítottak ki azzal a céllal, hogy helyreállítsák a változatos flórájú, őshonos növényzetet, és természetes módon tartsák gyommentesen a területet.

A parkokban és a kisebb zöld területeken évente mintegy húszezer egy- és kétnyári virágot ültet az önkormányzat. Hogy a virágzó „oázisokból” minél több legyen, és azokat a környéken lakók, dolgozók, tanulók is a magukénak érezzék, az „Urban Green Belts – Városi Zöldövezetek” elnevezésű nemzetközi projekt keretében Zöldfelület Gondnoksági Programot indított a Hegyvidéki Zöld Iroda. A hegyvidékiek nemcsak az „örökbe fogadott” zöld területek gondozásában, hanem a takarításban is aktívan közreműködnek, évről évre egyre többen vesznek részt az iroda által koordinált szemétszedéseken.

Az önkormányzat környezetvédelmi irodája a környezetbarát kertápoláshoz is igyekszik segítséget adni ágaprítási és komposztálási programjával. A hegyvidéki kerttulajdonosok évek óta részt vehetnek a vadgesztenyefák védelmét szolgáló aknázómoly-mentesítési akcióban, az idén először pedig, a Gyümölcsöző Hegyvidék program keretében, őshonos gyümölcsfákhoz juthattak hozzá fél áron. A Hegyvidéki Zöld Iroda a fák szakszerű gondozásához igyekszik megadni a szükséges ismereteket, előadásokat és metszésbemutatókat szervez jövő tavasszal.

z.