Tűzoltónak lenni hivatás és életforma
Hagyomány a Hegyvidéken, hogy az önkormányzat minden évben anyagilag is támogatja a XII. kerület biztonságáért dolgozó katasztrófavédelmi szakembereket. A Hegyvidéki Kulturális Szalonban tartott idei ünnepségen Veres Péter tűzoltó ezredes elmondta, hogy az elmúlt hét esztendőben rendszeresen részt vesz a rendezvényen, amely az állomány számára az egyik jelzése az év vége közeledtének. „Örülünk, hogy az önkormányzat is elismeri a munkánkat, és a magáénak érzi a hegyvidéki tűzoltókat, akik a Budavári Katasztrófavédelmi Őrsről és a Budakeszi úti tűzoltó-parancsnokságról indulva látják el a tizenkettedik kerület védelmét” – tette hozzá a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője.
A Hegyvidéki Önkormányzat évente jelentős összeggel járul hozzá a dologi fejlesztésekhez. Ebből lehetett megoldani egyebek közt a hálótermek klimatizálását, az öltöző korszerűsítését a Budakeszi úton, míg az idén a konditerem következett. A tűzoltó ezredes arról is beszélt, hogy az önkormányzat támogatása az egész laktanyának szól, nem csak azoknak, akik most külön jutalomban részesültek.Tűzoltónak lenni hivatás és életforma, ezért is lényeges, hogy a laktanyák, ahol szinte a fél életüket töltik, minél kényelmesebbek, jól felszereltek legyenek – fogalmazott Sebők Péter, a Budakeszi úti tűzoltó-parancsnokság vezetője. Szólt a gépjárművásárlásokról, valamint az újonnan, önerőből kialakított edzőteremről is, amelybe a Hegyvidéki Önkormányzat felajánlásának köszönhetően vásárolhatnak eszközöket.
A közelmúlt fejlesztéseit sorolva Perger Zoltán tűzoltó százados az új, modern, hazai gyártású Rába gépjárműfecskendő beszerzését is megemlítette: a vonuló jármű jelentősen javítja az oltások hatékonyságát. A feladataikról szólva elmondta, hogy egyre több műszaki mentésben vesznek részt, ugyanakkor csökkent a tűzesetek száma.
Pokorni Zoltán polgármester üdvözletét tolmácsolta dr. Váczi János, aki azt emelte ki, hogy a Fácános területén kialakított új iskolaépület, vagy éppen a Hegyvidéki Kulturális Szalon engedélyezésekor ugyanúgy számíthatott a XII. kerület a katasztrófavédelem munkatársaira, mint balesetek, tűzesetek elhárításakor. „Ezért is tartjuk fontosnak – zárta szavait az önkormányzat főtanácsadója –, hogy a saját eszközeinkkel segítsük a munkájukat, legyen az a laktanya felújítása, vagy az év végi jutalmazás.”
M.