Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Önkéntesek a Béka-tónál

Minden évben több millió látogatót fogad a Normafa, a fokozott igénybevétel pedig óhatatlanul nyomot hagy a gyalogutakon, lépcsőkön, játszótereken, erdei bútorokon. Azért, hogy a kirándulók ebből a lehető legkevesebbet észleljék, az önkormányzati tulajdonú Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény munkatársai folyamatosan dolgoznak a területen. Önkéntesek is segítik őket, iskolák, baráti társaságok, cégek végeznek el egy-egy kisebb munkát.

Legutóbb a Béka-tavat és környezetét tették rendbe az AC Nielsen Piackutató Kft. dolgozói. A Normafa legnagyobb természetes eredetű felszíni tava rendkívül népszerű, hiszen a többnyire mészkőből álló Budai-hegységben ritka az állóvíz. A Béka-tó megmaradása agyagos medrének köszönhető, amely nem engedi elszivárogni a vizet.Onkentesek_a_Beka-tonal

A hely nemcsak a névadó állatoknak, hanem a többi között a pettyes gőtéknek is otthont ad. Sőt, a Normafa szitakötő-populációjának jelentős része itt tölti a lárvakorát, majd kikelve a rovarok innen hódítják meg a környéket, a gyerekek legnagyobb örömére.

„Mindenképpen olyan feladatot szerettünk volna, aminek a megoldása azonnal látható, gyakorlati hasznot hoz. Ezért is örültünk a Béka-tónak, ahol bőven akadt tennivaló” – mondta Karafiáth Metta, a kft. marketing- és kommunikációs specialistája. A mostani már a második „Normafa-akciója” a cég munkatársainak, tavaly ugyanis a Libegő felső végállomása melletti játszóteret varázsolták újjá. Ezúttal szemetet szedtek, kijavították a turistaösvényről a tavacskához vezető lépcső korlátját, padokat és asztalokat telepítettek, valamint űrszelvényeztek, azaz visszavágták a szabad mozgást akadályozó ágakat.

„Több mint negyvenen jöttek el. A nagy létszám mutatja, mennyire fontos a környezetvédelem a dolgozóink számára” – emelte ki Karafiáth Metta, hozzátéve, hogy az önkéntesség más területein is aktívak. Rendszeresen járnak idősotthonokba takarítani, ablakot pucolni, emellett sétákat szerveznek a lakókkal. Hátrányos helyzetű csoportoknak gyűjtenek adományokat – nemrégiben rászoruló nőknek juttattak el higiénés termékeket –, valamint civil szervezeteket támogatnak.

M.