„Pókemberező” nagycsoportosok
Vicces feladatok, ugrálás, mászás és sok-sok futás, ráadásul még versenyezni is lehet – van ennél jobb program egy kisgyereknek? Az idén is a Gesztenyés kertben rendezte meg a nagycsoportos óvodások sporttalálkozóját a Hunniareg Pedagógiai Intézet Nonprofit Kft. és a XII. kerületi óvodavezetők munkaközössége. Szabad területből tehát nem volt hiány, amit ki is használtak a résztvevők: kilenc óvodából tizenegy csapatnyi, összesen közel háromszáz gyerek teljesítette a különféle feladatokat.
Volt kapura rúgás, karikán átbújás, kocsihúzás, létrába szökdelés és bójakerülgetés, labdás egyensúlyozás, körből kiszorítás, alagútban bújás, labdagyűjtő és ugróiskola. No, és az elmaradhatatlan „pókemberezés”, ami nem más, mint pókjárásos futás. Ez utóbbit olyan intenzitással mutatták be az óvodások, hogy minden bizonnyal még a park fáin hűsölő igazi pókok is elismerően csettintettek…
A lelkesedést emelte ki Kovács Zsuzsa óvodai szaktanácsadó, aki elmondta, hogy a sporttalálkozó nem hagyományos verseny, nem a győzelem a fontos, az óvodásokon nincs teher, a szervezők azt szeretnék, ha a program minden pillanatát felhőtlenül élveznék. „Ez a titka annak, hogy ennyire motiváltak és felszabadultak” – emelte ki a szaktanácsadó, arra is emlékeztetve, hogy a rendezvény nagyszerűen illeszkedik az óvodák pedagógiai programjába, hiszen valamennyi nevelési intézmény kiemelt figyelmet fordít a gyerekek mozgásos fejlesztésére, az egészséges életmód népszerűsítésére.
„A sorversenyeken hiába gyors, vagy ügyes valaki, a többiek nélkül nem lehet eredményes. Erre tanítja a sporttalálkozó a gyerekeket: hogy csak egymást támogatva, segítve boldogulhatnak” – tette hozzá Kovács Zsuzsa. Mivel az alapcélnak megfelelően ezen a versenyen mindenki bajnok lett, így az összes induló aranyérmet és emléklapot kapott.
M.