Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Uj_epuletszarnnyal_bovult_a_fovarosi_Szent_Ferenc_Korhaz

Új épületszárnnyal bővült a fővárosi Szent Ferenc Kórház

Több mint 1800 négyzetméteres épületrésszel bővült a budapesti Szent Ferenc Kórház, az új helyen negyven betegágy, a képalkotó részleg, szakrendelők és rehabilitációs tornatermek kaptak helyet. A fejlesztés a jövő év végére zárulhat le a régi épület teljes rekonstrukciójával.

„Aki ma Magyarországon infarktust kap, annak az első egy-két napos túlélési esélye olyan, mint Svájcban; egy, hat vagy tizenkét hónap után viszont az egyik legrosszabb Európában” – ismertette a megdöbbentő statisztikai adatot dr. Toldy-Schedel Emil, a budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója az intézmény új szárnyának átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, az infarktus utáni napokban a legjobb gyógyszereket, eszközöket, szakembereket kapják meg hazánkban a betegek, akikkel ugyanakkor – családjukat is bevonva – a rehabilitáció időszakában is folytatni kellene az együttműködést, hiszen meg kell tanítani nekik, hogyan lehet együtt élni a betegséggel.

A főigazgató felidézte, hogy 2012-ben, az egyházi kórházak közötti feladatszétosztás során a Szent Ferenc Kórházban a kardiovaszkuláris rehabilitáció kapott a korábbinál is nagyobb hangsúlyt, hogy választ adjon az e területen tapasztalható rossz halálozási mutatókra. A kórház koncepciója, ami „21. századi válaszokat ad a 21. századi kihívásokra”, támogatókra talált a fenntartó rend, az egyház, az államigazgatás, továbbá az önkormányzatok és a betegek részéről, együttműködésük egyik eredménye a most elkészült új épületszárny.

A fejlesztések révén egy 150 ágyas, kardiovaszkuláris rehabilitációval foglalkozó szakkórház jön létre, ahol a műtött, vagy infarktuson átesett páciensek mellett a szívtranszplantáltakat gondozzák, továbbá a végstádiumú szívelégtelen betegek palliatív ellátásáról gondoskodnak a szakemberek. A kórház részt akar venni az orvos- és nővérképzésben, ezért egyetemi együttműködésben egyfajta rehabilitációs tanszékként, oktatókórházként működne a jövőben. Fejlesztési programja a jövő év végére zárulhat le a régi épület teljes rekonstrukciójával.

„A Szent Ferenc Kórház megújítása, bővítése azt a reményt adja mindnyájunk számára, hogy még súlyos szívbetegség esetén is van remény a túlélésre, a hosszú és egészséges életre” – fogalmazott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Hegyvidék országgyűlési képviselője. A politikus az Egészséges Budapest Program mintaprojektjének nevezte a fejlesztést, amely mögött példaértékű összefogás áll: a Magyar Katolikus Egyház, a II. kerületi önkormányzat és az Európai Unió is támogatta a beruházást. A megvalósításhoz a kormány 2,7 milliárd forinttal, a pénzügyi tárca pedig további 200 millió forinttal járult hozzá.

Varga Mihály pénzügyminiszter, II. és III. kerületi országgyűlési képviselő szintén az összefogás erejéről beszélt a bővítés kapcsán, valamint arról, hogy a nagyszabású fejlesztés az egész főváros lakossága számára jobb ellátást nyújt majd. Kitért rá, hogy az Egészséges Budapest Program keretében új és megújított szakrendelőkkel, kórházakkal, valamint betegségmegelőzési kezdeményezések támogatásával „új egészségügyi kultúrát” kíván kialakítani a kormány. A program pénzügyi fedezete rendelkezésre áll, az idén 42 milliárd forint jut erre a célra.

Az Egészséges Budapest Program részeként négy centrumkórház jön létre, huszonnégy társkórház és harminckét szakrendelő újul meg – fűzte hozzá Varga Mihály. Említést tett arról is, hogy a Szent János Kórház súlyponti kórház lesz, és már folyamatban van a hegyvidéki szakrendelő kialakítása. Közép-Budán a János kórház mellett az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben, valamint a Szent Margit Kórházban történtek jelentősebb orvostechnikai fejlesztések, a Margit híd budai hídfőjénél pedig javában zajlik a Budai Irgalmasrendi Kórház megújítása.

A Szent Ferenc Kórház működését a Hegyvidéki Önkormányzat is régóta támogatja, orvosi eszközök és betegszállító járművek beszerzéséhez járult hozzá az elmúlt években – mondta el az átadón Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester. A tervek szerint az idén egy elektromos meghajtású kisbuszt kap az intézmény, amellyel a Normafához is könnyen el lehet majd juttatni a betegeket. A Normafánál tavaly az önkormányzat és a kórház együttműködésében egy kardioösvény jött létre, amely betegségmegelőzés és állapotfelmérés céljából egyaránt használható. Az útvonalon elhelyezett információs táblák iránymutatásait követve pulzust lehet mérni, az adatokat pedig a Szent Ferenc Kórházban értékelik ki szakemberek.

z.