300 milliós fejlesztés az új szakrendelőben
A kormány döntése értelmében a Semmelweis Egyetemtől a Szent János Kórházhoz került a Kútvölgyi-tömb, ahol korszerű körülmények várják a nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti és gasztroenterológiai, továbbá az ortopédiai, reumatológiai és fizioterápiás szakrendelésekre érkezőket. A kórház többi járóbeteg-rendelése szintén a megújuló szakrendelő-épületbe költözik át a teljes rekonstrukciót követően.
„A betegek rövidebb idő alatt, jobb műszerezettségi viszonyok között, a kor színvonalának megfelelő ellátást kapnak” – Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere így összegezte a Szent János Kórház új, Kútvölgyi úti szakrendelőjével kapcsolatos fejlesztések előnyeit a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető bejelentette, hogy a korábban a Semmelweis Egyetemhez tartozó szakrendelő épületébe kerül a Szent János Kórház járóbeteg-ellátása.
Három János kórházi szakrendelés – a nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a gasztroenterológia – már a Kútvölgyiben működik, és július 1-jétől az ottani ortopédiai, reumatológiai és fizioterápiás rendelő szintén a János kórház égisze alatt folytatja munkáját. Az épület rekonstrukciójának ütemében a kórház többi szakrendelése is ide költözik.
Gulyás Gergely miniszter, a Miniszterelnökség vezetője, a Hegyvidék országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy teljessé válik a centrumkórházi rendszer, és Észak-Közép-Budán, a fővárosban negyedikként, a Szent János Kórház is centrumként működik majd. Hozzátette, sikerült olyan megoldást találni a Semmelweis Egyetemmel, amivel mindenki elégedett lehet, és július 1-jével az egyetem valamennyi Kútvölgyi úti rendelését zökkenőmentesen átveheti a Szent János Kórház.
„A szakrendelő felújítása kulcsfontosságú, fontos, jó irányba tett lépés a budapesti egészségügyi fejlesztések terén” – jelentette ki az országgyűlési képviselő. Arról is szólt, hogy a Szent János Kórház járóbeteg-rendelésein körülbelül tízszer annyian fordulnak meg, mint a fekvőbeteg-osztályokon – előbbieknél évente több mint 400 ezer, utóbbiaknál mintegy 40 ezer a betegek száma.
„Régóta panaszos az az állapot, hogy pizsama és télikabát keveredik a kórház folyosóin” – utalt Pokorni Zoltán polgármester az egy helyszínen történő járó- és fekvőbeteg-ellátások problémájára. Szerinte a szakrendelések fejlesztése, külön épületben való elhelyezése nem csak a hegyvidékiek ügye, hiszen a Szent János Kórház a budai kerületek mellett az agglomerációhoz tartozó mintegy 130 település lakosainak ellátását is végzi.
A polgármester felidézte, hogy a kormány 2017 őszén fogadta el a Hegyvidéki Szakrendelő Programot, és ehhez több mint 9 milliárd forintot biztosított. Sokáig keresték a megfelelő intézményi konstrukciót, végül az a központi döntés született, hogy a Szent János Kórház és a mellette elhelyezkedő Kútvölgyi-tömb a kórház keretei között újuljon meg.
„Bonyolult és nagyon sok szervezést igénylő feladat közben vagyunk, aminek első látható eredménye, hogy a szakrendelő épületének első emeletén három szakmában elindult a Szent János Kórház járóbeteg-rendelése” – folytatta Pokorni Zoltán. Zajlik a teljes szakrendelő orvosszakmai és építészeti koncepciójának kidolgozása. Év közben írhatják ki az építészeti pályázatot, és nagyjából két évre tehető az a munka, aminek eredményeképpen átalakul a szakrendelő épülete. Ezzel párhuzamosan megtörténik a János kórház fekvőbeteg-területeinek tervezése; ennek lezárását követően, három-négy éven belül valósulhat meg a teljes átépítés.
Takács Péter, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatója elmondta, hogy a kormány 293 millió forintos támogatásából lett kialakítva a nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti és gasztroenterológiai szakrendelések új helyszíne a Kútvölgyi-tömbben. A fejlesztés keretében számos vadonatúj, nagy értékű műszert szereztek be.
A Szent János Kórház alapjain létrejött új intézmény vezetője kitért rá, hogy a Kútvölgyi-tömb vagyonkezelését már átvették a Semmelweis Egyetemtől. Következő lépésként július 1-jéig kiköltözik a kórház telephelyén működő, szintén egyetemi fenntartású Pulmonológiai Klinika, és megkezdődik az épület felújítása a Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum számára.
Bár a nagy kórházi átalakítás orvosszakmai programjának összeállítása folyamatban van, az alapvető célkitűzések már ismertek. Takács Péter elmondta, hogy nagyjából 550-600 aktív fekvőbeteg-ággyal, valamint 400 krónikus és rehabilitációs ággyal számolnak. Egy új, korszerű sürgősségi és műtéti tömböt építenének, míg a felszabaduló pavilonépületek a rehabilitáció és a krónikus ápolás céljait szolgálják majd.
z.