Szakmájukban sikeres nők a rászorultakért
A Soroptimist International (SI) a világ legnagyobb csak nőkből álló jószolgálati szervezete. Klubjaiban – 122 országban mintegy 75 ezer taggal – a saját szakmájukban sikeres hölgyek dolgoznak egy jobb világ megteremtésén. Az elnevezés a „soror optimae” latin kifejezésből ered, amelynek jelentése: „legjobb nővér”. Közel százéves múltra tekint vissza a nemzetközi hálózat, az első klub 1921-ben alakult az amerikai Oaklandben.
„Hazánkban 1928-ban jött létre az első soroptimista klub, amelyet 1944-ben politikai okok miatt betiltottak. A rendszerváltás után nyílt lehetőség az újbóli megalakulásra és a jószolgálati tevékenység folytatására” – idézte fel az SI magyarországi működésének előzményeit Merényi Krisztina, aki többekkel együtt, hazánkban hatodikként, a fővárosban harmadikként, új csoportot hozott létre nemrégiben Budapest CORVINUS Club néven. A világszervezethez ez év szeptemberében csatlakozó, jelenleg 24 tagú csapat hegyvidéki kötődései miatt választotta a Corvinus nevet, hiszen a XII. kerület – ahol a klub rendszeresen ülésezik és tevékenykedik – egykor Mátyás király vadászterülete volt.
A CORVINUS klub alapító elnöke elmondta, a nemzetközi szervezethez történő csatlakozást egy év próbaidőszak előzte meg, ez idő alatt saját projekttel bizonyíthatták, hogy méltó módon tudják képviselni az SI szellemiségét. Első jótékonysági programjuk témáját a berlini fal lebontásának harmincadik évfordulója adta. A jubileumi alkalomból a szolnoki Magiszter művészeti iskolában tanuló, nehéz körülmények között élő fiatalokat kérték fel, hogy művészeti eszközökkel fogalmazzák meg, mit gondolnak a berlini falról és az azt övező jelentős történelmi eseményekről.
A kezdeményezést neves művészek is segítették: Sopsits Árpád filmrendező segített a diákoknak alaposabban megismerni az adott korszakot, míg Jankovics Marcell rajzfilmtervező, grafikus, író, a Hegyvidék díszpolgára az elkészült képeket, installációkat méltatta a szolnoki tárlaton, együttműködésével, dicsérő szavaival támogatva a gyerekeket. A budapesti kiállítási helyszín a Hegyvidéki Kulturális Szalon volt, és a régi keletnémet határ közelében található Hof városába is eljutott a válogatás. Ott október elején elárverezték az alkotásokat, a bevételt pedig – több mint 800 ezer forintot – teljes egészében visszajuttatták a művészeti iskola diákjainak, hogy anyagilag is támogatni tudják a tehetséges fiatalok művészeti képzését.
Az SI Budapest CORVINUS Club következő nagy projektjét a Hegyvidéki Önkormányzattal együttműködve valósítja meg. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázaton támogatást nyert rászoruló hallgatók számára mentorprogramot indítanak, hogy a szakmájukban sikeres nőkből álló klub tagjai – akik között tolmács, ügyvéd, orvos, mérnök, építész és újságíró éppúgy megtalálható, mint néprajzkutató, citeraművész, stylist, coach és kommunikációs szakember – szakmai tapasztalataik átadásával segíteni tudják az egyetemistákat.
A rendelkezésre álló szaktudás mellett esetlegesen az SI szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerét is kiaknázhatják a mentoráltak a jövőben. Ha például valaki külföldön szeretne szakmai képzésen részt venni, vagy gyakorlatot szerezni, akkor ehhez az adott országban működő klubok tagjai nyújthatnak segítséget.
k.