Tevék és medvék a Zugligetben

„Rég elmúltak már azok az idők, mikor Mátyás király vadászkertjének hangjai s kopófalkáinak csaholása verte fel a Zugliget csöndjét, midőn még szarvasokat, medvéket, vaddisznókat hajszoltak ott a százados fák sűrűjében a merész délceg vadászok” – fogalmazott a Vasárnapi Újság 1904-ben. Ez a néhány sor arra enged következtetni, hogy régebben előfordultak medvék a Zugligetben.

Az 1800-as években bizonyára már nem, de egy-két újságcikk arról árulkodik, az akkoriak azért el tudták képzelni, hogy megjelenhet a barna bundás a környéken. A Hölgyfutár 1850-ben megemlíti: „A zugligetben már medvét is láttak, egy vastag fa mögött kucorgott a borzasztó állat. Tizenöt kapás ment neki, s miután bele lőttek, meggyőződtek, hogy hajdan medve volt ugyan a borzasztó szörny, de most már csak — bundadarab, mellyet alkalmasint tolvajok vesztettek ott el.”

Egy másik „medvés” eset Bognár József tenoristával történt meg 1884 augusztusában, amiről a Budapesti Hírlap számolt be. A művészek sokat jártak fel ide kirándulni, és jó párszor megtréfálták egymást. Bognár barátjának, Réthynek feltűnt, hogy az énekes gyakran ellátogat Budakeszire, s útját mindig a Normafának veszi. Ezért elhatározta, hogy megvicceli őt.

A színházi ruhatárból megszerezte a medveszerepekhez használt bőrt, szépen becsomagolta, és kiballagott vele a Zugligetbe. Ott egy bokor mögé rejtőzve leste Bognárt. Amikor észrevette az érkezőt, gyorsan belebújt a jelmezbe, majd négykézláb, medvemorgást utánozva, Bognár elé cammogott. Amikor a tenorista megpillantotta a „vadállatot”, kétségbeesve futásnak eredt. A „medve” pedig utána. Azonban Bognár gyorsabb volt, amit látva Réthy visszament a bokorhoz, ledobta magáról a bundáját, és futott Pestre, hogy elmesélje társainak a jól sikerült tréfát. Közben Bognár is hazaért, s lelkesen beszélt merész kalandjáról és a veszélyről, amiből csak rettenthetetlen bátorsága mentette meg. A „hős” soha nem akarta elhinni, hogy az a medve Réthy volt…

Igazi mackót tehát az elmúlt két évszázadban nem láttak Zugligetben – nem úgy, mint tevét 1918-ban. Széles körben ismert, hogy a második világháborúban, Budapest ostromakor az éhező főváros lakossága majdnem teljesen elfogyasztotta az állatkert lakóit, arról azonban talán kevesebben hallottak, hogy az első világháború idején is voltak gondok a kert körül.

A háború teljesen kimerítette az ország készleteit, ezért rossz idők jártak az állatokra is, mivel nem volt sem széna, sem zab. Az állatkert igazgatósága kitalálta, hogy a vadgesztenye megfelelő lehet az elefántoknak, bölényeknek, szarvasoknak és más jószágoknak. Betanítottak hát három tevét a teherhordásra, ők vitték az állatkertbe a vadgesztenyét, amit a zugligeti, hűvösvölgyi villatulajdonosok és diákok gyűjtöttek az élelemben szűkölködő állatok számára.

Az állatkert igazgatója arra kérte a közönséget, hogy „gyűjtsön minél több vadgesztenyét az elefántok, bölények, szarvasok, antilopok és a többi állatok részére s az igazgatóság két három mázsa vadgesztenyéért már elküldi a teherhordó tevét, de csak szeptemberben és októberben, mert később nem bírják a hideget. Egy-egy teve egyébként három-négy métermázsát tud elvinni a pupjára akasztott nagy zsákokban.” (Budapesti Hírlap, 1918. augusztus 30.)

A huszadik század elején tehát ismét tevék jártak Budapest utcáin, ami korábban utoljára talán a török hódoltság idején számított természetesnek.

F. G.