„Az agyag jobban tudja, milyennek kell lennie”
Egy közel hetvenéves művészi pályafutás és egy barátság története elevenedett meg Schrammel Imre keramikusművész Föld és fény című kiállításának megnyitóján a Hegyvidék Galériában. Az időutazást a művész régi barátja, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke vezette a szeretet és a tisztelet jegyében.
Megújító. Kísérletező. Öntörvényű. Ez az a három jelző, amivel Schrammel Imre keramikusművészt jellemezni szokták. Aki megnézi a Hegyvidék Galériában nemrég megnyílt kiállítását, megérti, hogy miért.
Ő az, aki a kerámiát meghagyta a maga valójában. A földből vett anyag a földre hasonlít megmunkálás után is, nem takarta el fényes, színes mázzal, nem készített belőle edényt, kancsót vagy népies figurákat. Készített helyette szobrokat. Erős, energikus, kis méretükben is hatalmas, feszültséggel és érzelmekkel teli szobrokat.
Akkora a tudása a kerámiáról, hogy azt tehet vele, amit akar. És ő folyamatosan azon gondolkodik, mit lehet még… Megrepeszti, belelő, lenyomatot készít, erővel kényszeríti az anyagot, vagy formázza, hogy megidézze az elmúlást, a szerelmet, a szenvedést, a szabadságot, az elnyomást, a hatalmat, vagy éppen a bukást.
Munkái nem egyszerű dísztárgyak, nem használati eszközök, hanem elgondolkodtató alkotások. Nem úgy használja a kerámiát, ahogyan azt megszoktuk, vagy ahogyan elvárják tőle. Nem lehet beskatulyázni, avagy épp -izmusok, stílusok, irányzatok, keretek kordájába kényszeríteni. Ilyen bátran, ilyen szabadon agyag még nem létezett, mint az ő segítségével. Schrammel Imre jelenség. Nemcsak a munkái, de ő maga is. Nem véletlen, hogy Pokorni Zoltán polgármester köszöntőjére teljesen megtelt a Hegyvidék Galéria.
Megújító. Kísérletező. Öntörvényű. A három jelző ott van minden művében. De ott van a négy őselem is. Ahogy Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a művész régi jó barátja is kiemelte a megnyitón, Schrammel a földnek, a víznek, a levegőnek és a tűznek a megszállottja.
„A kerámiát az ember a földből csinálja, és én olyan dolgokat próbáltam legalábbis az utolsó időkig alkotni, ami magáról a földről szól. Végigjártam, hogy mi mindent jelent számomra a föld. És azt az egészet, ami abból visszasugárzott, nem akartam semmilyen mázzal, vagy egyéb kozmetikai eszközzel bekenni. Azok tehát szürkék, vagy a földszínnek a tartományában vannak.”
Talán ennek is köszönhető, hogy munkái sokszor inkább hasonlítanak kifaragott kő- vagy megmintázott agyagszobrokra, mint kerámiára. Pedig főiskolai tanára, Borsos Imre tanácsára – aki szobrászatot tanított neki – ment át az ötvösről a kerámia szakra, merthogy nem a keményebb, hanem a lágy, kézzel munkálható anyagok állnak közelebb hozzá. A kiállításon látható művei, bár elférnek kézben, súlyosnak tűnnek. Épp ezért meglepő, amikor kiderül: nem tömör alkotások.
„A kerámiánál szükséges technikai megoldás, hogy belülről üregesnek kell lennie. Ha vastag, tömör valaminek látszik is, az tulajdonképpen ki van üregelve, másképpen ugyanis nem lehet kiégetni. Ennek megfelelően a figurák is üregesek. A szobrászok máshogy dolgoznak. Ők is használják a kerámiát, de ők először megmintázzák az agyagszobrot, aztán utólag üregelik ki. Michelangelónak tulajdonítják azt a megállapítást, hogy a szobor tulajdonképpen benne van a kőben, csak le kell vésni róla a felesleget. A kerámiában viszont nincs benne a szobor, egy üreg van, azt kell körülvenni az anyaggal. Ilyen értelemben az öblös edényhez hasonlít. Sőt, szerintem az építészethez is: hiszen az épületeknél is van egy belső tér, amit körbe kell venni fallal, hogy megvédjen bennünket.”
Fekete György szavaival élve Schrammel Imre „elképesztő kézműves technikája” és tudása visz életet a művekbe. Két test találkozását nem megmintázza, hanem a testek maguk hozzák létre a találkozást az anyagban – hívta fel a figyelmet az MMA tiszteletbeli elnöke. Alakjai nem tökéletesek, mégis élettel telik. Erőt sugároznak, mint a mondák fogságából kiszabadított Minótaurusz-figurák, amelyek egyszerre félelmetesek és esendők, kedvesek. Vagy a nőalakok, amelyek kemények, ám éppen úgy lágyak, hajlékonyak, kecsesek is. De nem tökéletesek! Ezért állnak annyira közel az ember szívéhez.
„A görögök, ugye, megformálták a női szépségideált, és ez a mai napig meghatározza az embernek a szépség felé vonzódását. Amikor a főiskolán tanultam a szobrászatot, mindig szólt a tanár, ha eltértem az ideális vonaltól. Ha megformáztam egy torzulást, ami egyébként a modellen is ott volt, azt mondta, az nem kell oda, javítsam ki. Ez lényegében azt jelentette, hogy állandóan idealizáltuk az embert, a formákat. Nekem azonban hiányzott, hogy amikor például leül valaki, és összegyűrődik az oldala, akkor látszódjanak azok a gyűrődések. Ez tetszett meg, amikor elkezdtem a kerámiával foglalkozni: hogy ezek az esetlegességek benne maradjanak. Talán ettől mások az én figuráim, mint a megszokott szobrok.”
Fekete György a megnyitón elmondta, hogy Schrammel Imre „fütyül a divatra”. Hetvenéves művészi útja alatt egyik munkájáról sem lehet megmondani, melyik évben készült, mert mind teljesen független attól, hogy a hazai vagy a külföldi képző- és iparművészet épp milyen divat után rohant. Ő nem ült fel ennek. Majd őt lesz divat szeretni egyszer – tette hozzá Fekete. Schrammelt azonban már most is „divat” szeretni, hiszen alkotásaiba belefeledkezik a néző, és nem tudja elfelejteni a szobrait.
„Nem hagyom magamat befolyásolni mástól. Egy biztos: az, amit csináltam, nem máshonnan ered, hanem a saját fejemből. Az egyik megoldásból, vagy mondjuk úgy, egy felfedezésből tudtam átlépni a következőbe, majd a következőbe, így van egy csomó olyan, amit rajtam kívül nem is tud más megcsinálni. A kerámia agyagából mindig készítettek szobrot. Elsősorban az etruszkok, de a görögök is, tehát nem idegen területre tévedtem. Jóllehet, tanítottam az úgynevezett edénykészítést, főleg az első időben, ám én magam nem csináltam, talán csak a legelején, Hollóházán egy-kettőt, de azok is rendhagyók voltak. Azokhoz az edényekhez képest, amiket a porcelántól elvár az ember, mind más volt.”
Schrammel Imre életműve főiskoláskora óta azon alapszik, hogy tagadja azt a nagyon rossz mondatot, miszerint van az organikus élő természet, és van a holt anyag. Hát, kérem, az anyag nem holt! – fogalmazott Fekete György. Az anyag él, és egyfolytában arra vár, hogy a művészet és a tudományok kibányásszák belőle a lehetőséget, és hozzanak létre önálló műveket. Márpedig Schrammel az állandó kísérletezések és újítások nyomán nemcsak művész, de egyben tudományos kutató is. Úgy munkálja meg az anyagot, hogy közben kíváncsi arra, mi lesz belőle.
A kiállításon belül bemutatott kisebb tárlat Schrammel Imre ’56-ot idéző munkáiból állt össze. Itt láthatók azok a művei is, amik rendhagyó módon születtek, például puskagolyó segítségével.
„Itt van ez a szobor, ezt a véletlenek hozták létre. Ha belelő az ember, nagyon meglepő képződmény keletkezik. Tehát egy szigorúan geometrikus, racionális forma organikussá válik. Ez vezetett rá engem arra, hogyan csináljam meg a figurákat. Mert azok is lényegében ugyanennek a törvénynek a következtében lesznek olyanok, amilyenek. Egy lövés durva? Igen, az. De van itt egy olyan figura, amit húszkilós kalapáccsal püföltem. Na, ha valami durva, az elég durva… Sokszor dolgozom annak az elvnek az alapján, ami az autóguminál is megvan: hatalmas terheket visel el az a gumitömlőbe belefújt levegő… Ugyebár, a kerék üreges, ahogyan a szobraim is. Az üreget én belülről is megmintázom, és ez lényeges dolog, majd utána a bezárt anyagot nagyon nagy erővel lehet nyomni. Szépen alakul a nyomás következtében, és olyan formákat ad ki, amiket én nem tudok csinálni.”
A kísérletezést soha nem hagyta és hagyja abba. A kiállításon látható irizáló és színpompás alkotásai is ennek köszönhetők.
„Megpróbáltam, hogy visszahozzam valahogy a Zsolnay eozinvilágát, de még csak a tervekkel jutottam előre, magával az eozinkészítéssel nem. Egyelőre Halmos Ferenc vegyészmérnök barátommal a lüsztermázzal igyekeztük nagyjából ugyanazt a hatást elérni. Az eozin olyan típusú máz, ami másképpen színeződik a különböző felületeken. Például egy mélyedésben más színe van ugyanannak a színnek, mint a magas ponton. Egy kicsit irizál, tehát színjátszó, és emiatt az, amit bevonok ezzel a bizonyos eozinmázzal, másnak látszik, mint valójában. Tulajdonképpen hazudik. és ez benne a gyönyörű…! Azért még nem mondtam le az eozinról. A tervek megvannak, de remélem, nem úgy sikerülnek majd, mert akkor nem lesznek jók.”
Schrammel Imre zseni, de nem ezzel a tudattal alkot – mondta megnyitóbeszédében Fekete György, a megjelentek nem kis derültségére. Pedig a művészt valóban nem önmaga, csakis az agyag érdekli. Hagyja, hadd alakuljon a keze nyomán úgy, ahogy alakulni akar. Tervez, de nem mindenáron valósítja meg, amit megálmodott.
„Az első pillanattól tudom, hogy mit szeretnék, de sosem az sikerül. Ha véletlenül mégis meg tudom csinálni, amit elterveztem, elképzeltem, az nem lesz jobb. Hagyni kell élni az agyagot. Az agyag egy élő anyag, és jobban tudja, milyennek kell lennie, mint én tudom.”
Kálmán Alida
A kiállítás november 14-ig tart nyitva. Finisszázs, beszélgetés Schrammel Imrével: november 14-én 18.00. Cím: Hegyvidék Galéria – XII., Királyhágó tér 10.