Harcok a Hegyvidéken az 1956-os forradalom idején

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanása után a XII. kerületi hatalmi szervekre a passzivitás volt a legjellemzőbb a rendőrkapitányságon (Maros utca 6/a), a pártközpontban (Királyhágó utca 18.) és a tanácsházán (Böszörményi út 23–25.) egyaránt. Néhány napon belül azonban megkezdődött a mozgolódás, és október 26-án a tömeg már a Maros utcai BM-kormányőrség laktanyájánál (Maros utca 3–5.) készülődött a politikai foglyok kiszabadítására.
Képviseletükben dr. Szabó András kerületi tanácstag a kapitányság vezetőjével, Virág László alezredessel tárgyalt. Felszólította a laktanyát, hogy a fegyveres összetűzés elkerülése érdekében engedje el a politikai foglyokat. Három rabot szabadon is bocsátottak, aminek híre azonnal eljutott a Széna térre.Az emberek közben benzineshordókból barikádot építettek, de amikor két harckocsi megjelent, szétfutottak. Szabó András ezután jelezte a kerületi tanácsnak, hogy harcolni akar az államvédelmi szervek és a rákosista Központi Vezetőség ellen. Javasolta a kerület legnagyobb üzeme, a MOM felfegyverzését, amit a tanács durván követelődzőnek minősített.
Másnap, 27-én Szabó már a kerületi nemzeti bizottság megalakításáról tárgyalt a tanácsházán, és 29-én kezdeményezésére létre is jött a nemzeti bizottmány, valószínűleg elsősorban korábbi tanácstagokból. Ekkor már megtörtént a politikai félfordulat, a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat a fővárosból. A közhangulat a Maros utcai laktanya elfoglalását kívánta.
Szabó ismét bement oda, és megadásra szólította fel a vezetést, tízezer ember felvonulásával fenyegetőzve. Lantos Mihály elhárítótiszt nem akart engedni, de Adorján Gyula alezredes, a laktanya új parancsnoka végül belátta, hogy nincs értelme az ellenállásnak, és kiadta az utasítást az állomány lefegyverezésére. A Bem laktanyából kértek katonákat, hogy vigyázzanak a laktanya és a 90-120 immár fegyvertelen kormányőr biztonságára.Pallós Ferenc őrnagy a Mátyás laktanyából három harckocsit is rendelkezésre bocsátott a „fasiszta ávósok” lefegyverezésére. Október 30-án késő este átadták az objektumot, és a 90 főnyi, civilbe öltözött ÁVH-s személyzetet három teherautó kíséretében elszállították az I. kerületi DISZ-központba (a DISZ a későbbi KISZ elődje volt). A Széna téri felkelők másnap berendezkedtek a laktanyában.
*
Ekkor már országszerte, így a XII. kerületben is zajlott a nemzetőrség szervezése. Virág alezredes 400 főnyi nemzetőrségi egység felállítására kapott utasítást Kopácsi Sándor főkapitánytól. Ezt is dr. Szabó András hajtotta végre Szabó Józseffel, a XII. kerületi IKV igazgatójával és Révész Bence gépkocsivezetővel közösen.
A kerületi nemzeti bizottmány a MOM nemzetőrségének megszervezését is megkezdte. A nemzetőrség a XII. kerületi tanácsházán székelt, a civil jelentkezőkkel 148 főre nőtt a létszáma. Egy-egy rendőr mellett járőrként teljesítettek szolgálatot a rendőrőrsökön is.
Dr. Szabó elvileg az egész kerület nemzetőrségét vezette, valójában nemigen diszponált a tanácsépületen kívül. Annál is kevésbé, mert hamarosan lemondott, mivel úgy érezte, hogy túlságosan radikális forradalmárok veszik át a hatalmat. Ebben tévedett, a körzetben – különösen addig – nem is igen akadt említésre méltó esemény.
Helyét Alberti László vette át, aki 1945 előtt századosi rendfokozattal szolgált. A nemzetőr-parancsnoksághoz tartozott Szászkő László főhadnagy, Ruszkó Aurél korábbi rendőr és további hat katonatiszt. A Böszörményi úti rendőriskolában volt a székhelyük, ahogy a nemzetőrség egy részének is. Innen, valamint a Maros utcai kapitányságról szereztek fegyvereket.
Berzsenyi György parancsnoksága alá tartozott két négyfős, úgynevezett riadócsoport, Jakab Béla és Kallós János irányításával. Fő tevékenységük az ÁVH-sok és pártfunkcionáriusok előállítása, valamint a lakásukon található fegyverek és kincstári holmik beszállítása volt. Ám mindössze Kabók János és Szatmári István ÁVH-s tiszteket fogták el, és Angyal István ÁVH-s tiszt lakásából vittek el egy telefont. A két foglyot hamarosan bántódás nélkül szabadon engedték. Akadt tévedés is: „…október 30-án behoztak egy rendőrt a feleségével, mint ÁVH-st. A tömeg követelte az agyonlövésüket. Megállapítottam, hogy rosszakaratú szomszédi bejelentés volt” – vallotta később Jakab Béla osztagparancsnok.A kapitányságon az objektum új vezetője, Miklós Béla százados vonta irányítása alá a nemzetőrséget. A rendőrőrsökön szintén nemzetőrségi csoportok szerveződtek. Ezek közül a Bors utcai (Bors utca 9.) volt a legaktívabb, ahová bevitték Nóti Károlyt, a XII. kerületi vendéglátóipar vezetőjét, valamint egy honvéd törzsőrmestert és egy Közért-ellenőrt is. Voltak, akiket minden további nélkül elengedtek.
A tűzszünet idején, amikor állítólag egy városmajori ház tetejéről három államvédelmi beosztott rálőtt egy kenyereskocsira, az itteni nemzetőrök is bekapcsolódtak a lövöldözésbe. A Maros utca 5. szám alatti házból is tüzeltek, valószínűleg ekkor foglalták el civil fegyveresek a Városmajor utca 43. alatti rendőrőrsöt.A helyi nemzetőrségi csoportok közül a Törpe utcai rendőrőrsről, majd a Nagyenyed utcai rendőrkörzeti irodából (Nagyenyed utca 9.) irányított egység tevékenysége emelkedett ki, amelyet Menyhárt Sándor törzsőrmester vezetett. Itt létrejött egy 15-20 fős fegyveres csoport, amely az Alkotás utca, Márvány utca, Böszörményi út, Nagyenyed utca határolt területet vonta ellenőrzése alá. Este 11 órától reggel 7-ig mindenkit igazoltattak.
A Szabadsághegyen is alakult nemzetőrség, ez először a Hollós úti párthelyiséget (Hollós út 5.) foglalta el, majd október 31-én átköltözött a BM pártiskolájába (Eötvös út 2.). Itt az ÁVH-sok kénytelenek voltak átadni a pincében rejtegetett fegyvereiket. A szabadsághegyi nemzetőrök, akárcsak más hasonló fegyveres erők szerte a városban, őrszolgálatot, járőrszolgálatot láttak el, és az ÁVH-sok begyűjtése, felkutatása is a feladatuk volt. Mindezek ellenére az itt működő katonai ellenállócsoport nem vállalt fegyveres konfliktust a szovjetek előrenyomulásakor.*
November 4-én hajnalban az Alkotás utcai csoport Menyhárt törzsőrmester vezetésével tüzelőállást foglalt el az Alkotás utca 13. III. emeletén, egy orvos lakásában, ahonnan jó kilátás nyílt a Nagyenyed utcára. Sok férfi mellett két lány is a helyszínen volt. Csók őrmester utasítása értelmében csak az ő vezényszavára indíthattak támadást. E ház tetején Pópa (Papp) József és két légvédelmi tüzértiszt, a szomszédos Alkotás utca 15. (Buda cukrászda) II. és III. emeletén Zelenay János és Sztankovics Béla tucatnyi katona társaságában foglalt tüzelőállást.
Az Alkotás utca 2. szám alatti földszintes házban szintén légvédelmi tüzérek készülődtek a harcra. Egy hatfős csoport az Alkotás utca és a Ráth György utca sarkán, négyen az Alkotás utca és a Schwartzer Ferenc utca sarkán, továbbá nyolcan-tízen a pályaudvar érkezési oldalánál, az IBUSZ-trafik mellett készültek feltartóztatni a szovjet alakulatokat. Ezek az osztagok géppuskával is rendelkeztek. Egy másik verzió szerint Pópa, Sztankovics és Zelenay az Alkotás utca 4. legfelső emeletén építettek ki tüzelőállást.
A haditervet Menyhárt, Csók és Zelenay beszélték meg egy tüzér századossal mindazok alapján, amik már az októberi harcok idején beváltak, vagyis hogy benzines palackokkal felgyújtják a páncélosokat, majd ártalmatlanná teszik a járművekből kiugró katonákat. Zelenay – a szemtanúk egyöntetű visszaemlékezése szerint erősen ittas állapotban – korábban egy Déli pályaudvar előtti barikád felállítására utasította a lakókat. Ő állítólag a felmentő francia ejtőernyősökben bízott leginkább. Mások vagonokat toltak ki a Déli pályaudvar érkezési oldaláról az Alkotás utcába, hogy szűkítsék az utat, és így a szovjet csapatok mozgását korlátozva esélyesebbé tegyék a benzines palackok sikeres felhasználását. A Bors utcaiak is felkészültek a harcra.
Reggel 8 óra körül ért ide a XI. kerület felől három szovjet T-34-es harckocsi. Könnyedén, lendületből áthaladtak a barikádokon, így meghiúsult a terv, hogy a lassuló, netán megálló járművekre Molotov-koktélt dobáljanak a forradalmárok. Ehelyett az említett bázisokon lévők a kézifegyvereiket használták, amelyekkel természetesen nem sok kárt tehettek a páncélosokban.Ám az utolsó harckocsi tetején öt szovjet katona ült, akik a lövések hallatán leugrottak, és a pályaudvar elé korábban kitolt vagonokhoz rohanva kerestek fedezéket. Ezt követően heves, 15-20 perces tűzharc alakult ki, miközben a harckocsik továbbhajtottak. Végül Kokics Béla megközelítette a szovjet katonákat, és szlovákul megadásra szólította fel őket, bántatlanságot ígérve. Ők azonban folytatták a lövöldözést, mire Kokics mintegy tíz méterről kézigránátot dobott közéjük. Három szovjet valószínűleg azonnal meghalt, kettő pedig megsebesült. Állítólag volt, aki le akarta lőni őket, de a többiek nem engedték. A sérült katonákat a Ráth György utcai Országos Onkológiai Intézetbe szállították.
Az Alkotás utcában, szintén a Márvány utca felől, egy zárt teherautó haladt, a visszaemlékezők többsége szerint szerelőkocsi volt. Ennek, a harckocsikkal ellentétben, le kellett fékeznie az útakadályok előtt. A rádobott kézigránáttól vagy Molotov-koktéltól a jármű lángba borult a Velence étterem (az egykori Délivasút Kávéház, ma bank) előtt. A kiugráló katonákra rálőttek a környező épületekből, néhányan pedig a kocsiban égtek meg.
Még 1958–60-ra sem derült ki, mekkora veszteségeket szenvedtek itt a megszálló erők. Két szemtanú (Ladányi István és Gattyán Antal) elmondása alapján öt-hat, tehát a tankosokkal együtt összesen hét-nyolc halottat és két sebesültet, majd később öt-hat halottat és két sebesültet könyveltek el, alaposabb bizonyítékok hiányában.
A tűzharcot követően a szovjetek megszállták a Vérmezőt, és ágyútüzet zúdítottak a Déli pályaudvar környékén lévő házakra. Belövés érte az Alkotás utca 13. szám alatti épületet is, ahol Grófék tartózkodtak. Ők, valószínűleg a gyalogsági rohamtól tartva, a háztetőn keresztül elhagyták a bázist. Később visszatértek, de már nem mertek harcba szállni a megszálló erőkkel. Ennek ellenére Gróf agyonlövéssel fenyegette mindazokat, akik távozni készültek.November 7-én vagy 8-án a csoport feloszlott. A későbbi perekben az „ellenforradalmárok” által okozott kárt 1 352 316 forint végösszegben állapították meg. Ebbe beleszámították a vasúti kocsik megrongálását és a fosztogatásokat is. Bár az Alkotás utcai ruhabolt, valamint a Buda cukrászda és egy kitolt postavagon megkárosításáról néhányan beismerő vallomást tettek, nyilvánvaló, hogy nem a szabadságharcosok okozták a nagyobb károkat az épületekben.
A forradalom bukását máig nem heverte ki a nemzet, a forradalmárok tettei azonban örök útmutatásul szolgálnak a későbbi nemzedékek számára.

F. G.