Valódi all star csapat a MOM Kulturális Központban

Amerikában üzleti megfontolások miatt gyakran használják az „all star” kifejezést, arra célozva, hogy egy formáció minden tagja az adott műfaj első vonalába tartozik. Ez a sablonos szókapcsolat ritkán kap nagyobb valóságtartalmat, mint a szerényen csak BLC 5tet-nek keresztelt amerikai jazzegyüttes esetében.

Mind az öten az amerikai jazzszcéna kiemelkedő képviselői, külön-külön évtizedek óta számos felállásban végigkoncertezték már a világot, és többtucatnyi sikeres albumot készítettek. A rajongók szerencséjére most egy „válogatottat” létrehozva indultak turnéra, és a GetCloser koncertiroda jóvoltából eljutottak hozzánk, a Hegyvidékre is.

De kik is álltak a MOM Kulturális Központ színpadán ezen az estén? A BLC 5tet név a három szólista kezdőbetűit rejti. A trombitán és szárnykürtön is játszó Randy Brecker talán a csapat legismertebb tagja. Sokszor járt már nálunk, legutóbb, két évvel ezelőtt a Modern Art Orchestra vendégszólistája volt a Zeneakadémián. Dave Liebman tenor- és szopránszaxofonos az elmúlt évtizedekben kiváló kapcsolatot épített ki a vezető hazai jazzművészekkel, számos koncerten közreműködött, sőt lemezeket is felvett a Budapest Jazz Orchestrával és Gadó Gábor együttesével.

A ritmusszekció sem ismeretlen a hazai jazzkedvelők számára. Szinte misztikusnak mondható, hogy napra pontosan hat évvel e koncert előtt, 2013. október 15-én ők kísérték az időközben elhunyt világhírű gitárost, John Abercrombie-t. Marc Copland zongorista sikeres szaxofonosként tért át a szerinte sokkal kevésbé agresszív pianóra (nomen est omen). Drew Gress (a név az Andrew-ból rövidült) bőgős sem először szerepelt nálunk: Abercrombie kísérete mellett a Ravi Coltrane Quartetben mutatkozott be. Joey Baron pedig a legkeresettebb dobosok egyike, játszott John Zorn együttesében, Jim Hall triójában és a Dave Douglas–Joe Lovano Quintetben is.

Az all star csapat repertoárja nem a Nagy Amerikai Daloskönyv sztenderdjei szerint alakult, hanem igazságosan mindenkitől egy-egy szerzemény hangzott el. Az egyetlen „hozott anyag” Duke Ellington The Mystery Song című darabja volt, amelyből a zseniális művészek hatalmas jazzkatedrálist építettek. Ezzel is bizonyították, hogy ebben a műfajban nem a „mi”, hanem a „hogyan” a lényeg.

Randy Brecker tréfás szójátékot viselő – There’s a Mingus a Monk Us – opusával indult a koncert, amely a nagy elődökre utalt, majd az említett Ellington-szám után Marc Copland Day and Nightja következett. Ezt Drew Gress Figmentje, Dave Liebmantől a Man-Child, majd Joey Barontól az In and Out követte. A koncert a jazzikon, Charlie Parker emlékére született Off the Bird című rövid, ám annál hatásosabb kompozícióval zárult.

A zenészek a jazz legmagasabb mércével mérhető artisztikus irányzatát képviselték, amelyet ma „kortárs improvizációs zene” néven ismerünk. Hangszertudásuk és rögtönzőképességük, lelki összhanggal párosulva, a zeneművészet magasiskolája volt.

Randy Brecker játéka Freddie Hubbard legjobb formáját idézte, de még korszerűbb megoldásokkal, Dave Liebman tenorja és még inkább a szopránszaxofon-szólói méltók voltak John Coltrane örökségéhez, spirituális megszólalásához. Marc Copland elmélyült, intellektuális játékával sikeresen elkerülte azt a buktatót, ami egy kiemelkedő zongoraművészt a ritmusszekció egyik kísérőjévé degradál, Drew Gress ötletgazdag közreműködésével, néhány jól felépített szólójával mutatta meg „oroszlánkörmeit”, Joey Baron pedig nem az erővel és az öncélú virtuozitással tűnt ki, hanem szenzitív és kifinomult játékával, a szólistákkal való azonosulás jegyében.

Rendkívüli élményben volt tehát részünk ez alkalommal is, így talán még inkább vártuk a szintén a MOMkult-ban fellépő Cross Currents Triót, amelyben a jazz és az indiai zene találkozásának lehettünk szem- és fültanúi. Róluk legközelebb esik szó.

Márton Attila