Egynapos sebészet az új szakrendelőben
Évekig bizonytalannak tűnt, mi lesz a Szent János Kórház sorsa. Természetes, hogy a kerületünkben élőket komolyan foglalkoztatja ez a kérdés. A múlt év végén hozott döntést a kormány a Szent János Kórház centrumkórházzá fejlesztéséről, valamint az eddig egyetemi kézben lévő Kútvölgyi-tömb kórházi átvételéről. Úgy tűnik, végre valóban megkezdődhet az intézmény évtizedek óta esedékes modernizációja és az új hegyvidéki szakrendelő kialakítása, ezért a kezdetektől kezdeményező szerepet vállaló Pokorni Zoltán polgármestert kértük meg arra, rendszeresen visszatérő módon mutassa be lapunkban, hogyan halad a nagyszabású projekt. A kerület vezetője elsőként a járóbeteg-rendelések helyzetének rendezéséről beszélt annak apropóján, hogy az önkormányzat megbízásából elkészült az új szakrendelő orvosszakmai terve, aminek megvalósítását a kormány is támogatja.
„A télikabát ne keveredjen a pizsamával” – Pokorni Zoltán ezzel a plasztikus hasonlattal magyarázta, miért szorgalmazza a Hegyvidéki Önkormányzat már hosszú évek óta, hogy a Szent János Kórház forgalmas járóbeteg-rendelései a fekvőbetegosztályoktól elkülönítetten, egy helyen működjenek.
A meglévő helyzet ugyanis senkinek sem jó: a járóbetegeknek a kórház többhektáros területén szétszórtan elhelyezkedő pavilonokban kell keresgélniük az egyes szakrendeléseket, eközben pedig sokszor a fekvőbetegrészlegeken bolyonganak, ami zavaró a bent fekvők számára. Ez a probléma nem csak a hegyvidékieket érinti: Közép-Budáról, valamint az agglomeráció 126 településéről évente mintegy 40 ezer fekvő- és 450 ezer járóbeteget látnak el az intézményben. Az orvos-beteg találkozások száma az egymilliót közelíti.
A polgármester elmondta, az önkormányzat az elmúlt években a Semmelweis Egyetem – amely eddig a Kútvölgyi Klinikai Tömb fenntartója volt – és a Szent János Kórház közötti együttműködés előmozdításával szerette volna elérni, hogy a Kútvölgyi úti szakrendelő épületében, annak fejlesztésével teremtsenek korszerű körülményeket a János kórházi járóbeteg-rendeléseknek. A kormány az Egészséges Budapest Program keretében 9,3 milliárd forint támogatást biztosított az új hegyvidéki szakrendelő kialakításához, az egyetem és a kórház együttműködését azonban a hosszú egyeztetési folyamat ellenére nem sikerült tető alá hozni. A „gordiuszi csomót” a kormány vágta el azzal, hogy a múlt év végén úgy döntött, Közép-Budán a Szent János Kórházat fejleszti centrumkórházzá, és ennek részévé válik az eddig egyetemi kézben lévő Kútvölgyi-tömb is, benne a megújítandó szakrendelő-épülettel.
Ez utóbbinak a felújított első emeleti szintjét már tavasszal átadták, a János kórház fenntartásában, vadonatúj műszerekkel itt kapott helyet a nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti és gasztroenterológiai, továbbá az ortopédiai, reumatológiai és fizioterápiás szakrendelés. Az átalakítás javarésze azonban még hátravan.
„Az új hegyvidéki szakrendelő orvosszakmai programjának elkészítését az önkormányzat, míg a többi részleget érintő fejlesztési koncepció kidolgozását a János kórház vállalta. A két egymást hézagmentesen kiegészítő szakmai dokumentum a témában járatos szakemberek több hónapos munkájával készült el, és ezek alapján az Állami Egészségügyi Ellátó Központ összeállította a tervezői programokat. A kormány jóváhagyásával reményeink szerint heteken belül kiírhatják a közbeszerzést az építészeti tervezőmunkára” – beszélt a legújabb fejleményekről Pokorni Zoltán.
A szakrendelő a tervek szerint emeletenként újulna meg, így az elkészült szintekre több ütemben költözhetnek majd be a különböző rendelések. A fejlesztés részeként egy teljes szinten a társadalombiztosítás által finanszírozott egynapos sebészeti ellátások számára alakítanak ki 21. századi körülményeket.
„A szakemberek szerint a műtétek 60-70%-a programozható, azaz nem sürgősségi, ezek 70%-a pedig egynapos sebészeti műtétek keretében elvégezhető. Ez az ellátási mód előnyös a betegek számára, mert nem kell feleslegesen napokat eltölteniük a kórházban, ráadásul a kórházi fertőzésveszély és a szövődmények kockázata is nagymértékben csökkenthető” – szólt a tervezett fejlesztés előnyeiről a polgármester. Hozzátette, hogy az egynapos műtéti beavatkozások gazdasági szempontból is előnyösek, hiszen a fenntartó mennyiségi korlát nélkül veheti igénybe ezekhez az állami finanszírozást, és természetesen az állam is jól jár, mert a többnapos ellátásokhoz képest kisebb költséggel, eredményesebben lehet meggyógyítani a betegeket.
z.