Meglátni és láttatni a világ köztességeit
„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó” – olvassuk a Bibliában. Ha így van, mi miért nem látjuk a világot annak? Meghaladható-e érzékelésünk töredékessége, emlékezésünk tökéletlensége?
Az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva kortárs szakrális fotográfiákból nyílt kiállítás a Hegyvidék Galériában. Az itt bemutatott, a fotográfia médiumából kiinduló műalkotásaikkal hazai és nemzetközi művészek tesznek kísérletet arra, hogy – Chaim Potok szavaival – ellássanak oda, ahová mi nem, meglássák és láttassák a rejtett, elfeledett, hiányzó töredékeket, az összefüggéseket, a világ köztességeit.
A megnyitón elsőként Körösvölgyi Zoltán kurátor beszélt a kiállítás megvalósulásáról. Évek óta foglalkozik doktori munkájában a kortárs szakralitással, annak a különböző vizuális művészetekben való megjelenésével. A fotográfia mint újabb fajta médium jó pár éve elő-előkerült a szakralitás megjelenítésében. Előzményként utalt a Hegyvidék Galériában két esztendeje rendezett tárlatra is, amelyen a képzőművészet többféle médiumot használó munkákkal szerepelt; ennek sikerén felbuzdulva mert nekivágni az újabb gyűjtésnek.
Igazi kiindulópontként egy olvasmányélményéről szólt. Chaim Potok haszid rabbi, amerikai író Asher Levről, egy fiktív haszid zsidó festőművészről írott könyvében megragadta őt egy jelenet, amiben a rebbe beszélget a festővel a munkájáról, és a Genezis fentebb említett mondatát idézi. Amikor Isten teremt valamit, ezt olvashatjuk: „és látá, hogy jó”. Ha Isten valóban így látja ezt, mi vajon miért nem? A rebbe szerint ennek az az egyszerű oka, hogy Isten nem pislog, mi pedig igen, és ez azt eredményezi, hogy töredékesen látunk. Gondolatát úgy fejezi be, hogy a rabbi és a művész legfontosabb feladata hozzásegíteni az embereket, hogy meglássák a világ jóságát, hogy tökéletlen látásuk mögé lássanak… Ezzel a gondolattal szólította meg művészeket a kurátor.
A Hegyvidék Galériában húsz alkotó művei láthatók, mindegyiknek köze van a fotográfiához: direkt fotók, fotográfiából induló, ám mozgóképes vagy grafikai munkák, 80-as, 90-es, 2000-es évekbeli, valamint néhány olyan is, amelyik erre a kiállításra készült. „Kívánom önöknek, hogy a pislogások mögé lássanak a kiállított munkák által, a művészek egészen elképesztő meglátó képessége által” – mondta befejezésül Körösvölgyi Zoltán.
Visky András író, dramaturg, egyetemi tanár, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója egy majdnem elkészült, de töredékben maradt esszészerű szövegével nyitotta meg a tárlatot. Performanszával tiszteletét szerette volna kifejezni a kiállítás létrehozóinak, leginkább a művészeknek. Líraisággal és filozófiával átszőtt prózája sok rétegében rezonált a képekre. Írója remélhetőleg publikálja majd, ezért most csak töredékesen idézünk néhány gondolatot szövegéből, amelyben a kiállítás címében szereplő „fragmentum” értelmét fejtegeti.
A fragmentum eredetileg letört darabot jelent. A darab önmagában is utal valamire, de a ki- és az elszakadásra is. Emlékeztet talán valamilyen formára, amely bolyongása során akár vissza is találhat az eredeti helyére. Gondolatmenete szerint ezt a visszatalálást, vagy visszahelyeztetést nevezzük megváltásnak, ami Szent Pál teológiáján belül például a tartozás, odatartozás jogi dinamikáját idézi. Aki tartozik valakihez vagy valamihez, az neki is tartozik, és fordítva, aki tartozik valakinek, oda is tartozik hozzá, ami az elfogadásban és az adásban realizálódik. Tartozunk egymásnak, mert egymáshoz tartozunk. A tartozás a legemberibb szabadság formája.
„A fragmentum továbbá megjeleníti az időt és óhatatlanul a hozzá tartozó történetet is, amit viszont már nem áll módunkban elmondani. A rekonstrukcióhoz a fragmentumok egybefüggő láncolatára volna szükségünk. Az egybefüggő szekvenciákat olykor kifejezetten a vágyaink, a fogságba esett imagináció töltik ki” – fogalmazott Visky András.
Az író a világ és a közénk ékelődő képekről is szót ejtett, valamint arról, hogy Isten történetébe írjuk bele a magunk történetét… „A fotográfia sokféle lehetőségét kutatja a kiállítás – tért rá a tárlaton szereplő művekre –, és ha fénykép, akkor a fény valódi természetét vizsgálják a képek.” Sokféle fénnyel találkozunk az alkotásokon: ezek közül megemlítette az idő fényét, a kiürült táj fényét, az örök befogadás fényét.
Cselekvést támasztanak fel a nézőben a keresztút, a triptichonok több változatban is, például Hegedüs Gyöngyi Térey-triptichonja, amely a nemrégiben fiatalon elhunyt hegyvidéki író, költő emléke előtt tiszteleg. Az önmagát reprezentáló, vagy a tiszta forma fénye is megjelenik.
A fragmentum azt is jelenti, hogy barát. Így kerül elénk A fehér barát – Luzsicza Fanni műve –, akit a szél visszahelyez a felismerhetetlenbe. „Több kép is az emlékezés és emlékeztetés, vagy pedig a szembesítés különféle rítusait kínálja, a közösségi interakciók eltűnését, kiürülésének, végleges elsorvadásának drámáját” – mondta Visky András.
Megnyitója végén visszautalt a kurátor és a katalógus által idézett Teremtés könyvére, s ezzel kapcsolatban rávilágított egy tényre. Isten a fényt több nappal az égitestek előtt teremtette, ezek szerint a fény az isteni önkiáradás eseményéhez kötődik, a teremtés első napjához: „Ha a fénnyel kezdődik a világ, akkor mi mást dokumentál a fotográfus, mint a teremtetlen fény megcsillanását a világ dolgain?”
Az est felemelő befejezéseként Goda Sára hárfaművész adott elő két zenedarabot.
SzD
A kiállítás megtekinthető: október 3-ig, keddtől péntekig 10.00–18.00, szombaton 10.00–14.00 óráig. A belépés díjtalan. Helyszín: Hegyvidék Galéria – XII., Királyhágó tér 10. Kurátori tárlatvezetés magyar nyelven: szeptember 19-én 18.00 órakor, angol nyelven szeptember 27-én 18.00 órakor. Finisszázs a kiállító művészek részvételével: október 3-án 18.00 órakor.