Ha a sötétzöld lombú tiszafák alatt sétálunk, talán elsősorban a cipőnkre ragadó piros termések miatt bosszankodunk, pedig a fa különlegessége felett is elmélkedhetnénk. Miért kivételesebb a tiszafa, mint bármelyik másik növény a kertünkben? Például az ősi származása és a lehetséges életkora miatt.
Nem könnyű most a gyerekek helyzete, úgy kell eredményesnek lenniük a tanulásban, hogy közben nem járhatnak iskolába. A hegyvidéki középiskolás Majtényi Bertoldtól azt kértük, meséljen a mindennapjairól.
Minél többeket kérdezünk meg, annál érdekesebb és színesebb kép rajzolódik ki arról, hogy a fegyelmezetten otthon maradó emberek mennyiféleképpen tudják élvezetessé tenni az önkéntes karantén heteit. Történeteink közreadásának egyik nem titkolt célja, hogy jó példákat mutassunk be, amik akár ötletet, akár pusztán erőt és hitet adhatnak másoknak, hogy átmenetileg négy fal között is lehet teljes az élet.
…a várakozástól, a készülődéstől, a finom fogásoktól, a gondos terítéstől, az asztal köré gyűlő családtagoktól és az azok felé forduló figyelemtől, gondoskodástól, akik nem ülhetnek közénk. Egyszóval mindattól, amivel most nagyon készülünk az ünnepre. Adjuk hát meg a módját! Jófajta hozzávalókból, időt, fáradságot nem kímélve – most talán még az anyagiakkal is bőkezűbben bánva – készüljünk az alkalomhoz illő vacsorákra, ebédekre. S miközben rendkívül hagyománytisztelően megfőzzük, megsütjük a megszokott húsvéti fogásainkat, merjünk egy kicsit újítani is. Varietas delectat, a változatosság gyönyörködtet, mondja a latin szállóige – erre most igazán adódik időnk, és van hozzá néhány receptünk is.
Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész is otthon tölti ezeket a heteket feleségével. Bár világjáró művészként és állandóan tenni akaró emberként szokatlan számára ez az élethelyzet, nemcsak megérti és elfogadja, de a jó dolgokat is megtalálja az önkéntes karanténban.
Nagy változást hozott a Hegyvidéki Kulturális Szalon mindennapjaiban is a koronavírus-járvány miatt életbe lépő vészhelyzet. Szünetelnek a megszokott, népszerű rendezvények, a programokra járó emberek zöme pedig otthona biztonságába húzódott vissza. Menyhárt Évával, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetőjével beszélgettünk a mindenki számára szokatlan állapotról, valamint arról, hogy hűséges látogatóiknak a nehézségek ellenére sem kell lemondaniuk a szalonéletről.
Hosszú évek óta jó kapcsolatot ápol a Fekete István iskolával a Libra Szoftver Zrt., amely már többször támogatta a hegyvidéki oktatási intézményt. A hazai számítástechnika egyik meghatározó cége ebben a nehéz időszakban sem feledkezett meg a diákokról: a gördülékeny digitális oktatás érdekében laptopokat adományozott nekik.
Nagyon kevés az autó és a gyalogos, az üzlettulajdonosok is követik a járvánnyal kapcsolatos rendeletekben előírtakat. Dávid Gábort, a Hegyvidéki Rendészet vezetőjét a legfrissebb tapasztalatokról kérdeztük.