Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Éremhalmozó hegyvidéki kempósok

Az év elején nyílt meg a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia, amely a XII. kerületi polgárokat és különösen a gyerekeket szeretné megismertetni a harcművészetek szépségeivel. Az akadémia versenyzői kempóban alig egy hónap alatt nem kevesebb, mint tizenöt aranyérmet szereztek a különböző bajnokságokon.

Karate-világbajnok a "mini Aghayev"

Legutóbb márciusban, az Európa-bajnoki győzelme után beszélgettünk Boussebaa Aichával. Akkor elmondta, a legnagyobb álma, hogy egyszer, valamikor világbajnok legyen. Nos, nem kellett sokat várnia. Az idei, Spanyolországban megrendezett karate-világbajnokságon történelmi sikerének köszönhetően először szólhatott a magyar himnusz női karatékáért.

Tánc a Hegyvidéken

Nyolc éve működik a Hegyvidék Sportegyesület táncszakosztálya, amely ez idő alatt sok száz gyermeket és fiatalt ismertetett meg a modern és klasszikus táncok legszélesebb palettájával. Az idei tanévtől, a kerületben élők igényeihez igazodva, új helyszíneken és időpontokban, valamint neves oktatókkal várják az érdeklődőket.

Küzdelem a rák ellen

Sajnos, gyakran nem úgy bánunk a testünkkel, mint a vagyontárgyainkkal, nem gondozzuk, óvjuk megfelelően. Pedig ha időben elmennénk orvoshoz, rendszeresen járnánk szűrésekre, a rákbetegségeket is elkerülhetnénk – derült ki a Kor Kontroll Társaság szervezésében megtartott nyílt napon az Országos Onkológiai Intézetben.

Az időben felfedezett tüdőrák gyógyítható!

A tüdőrák a férfiaknál az első, a nőknél pedig a negyedik-ötödik leggyakoribb rosszindulatú daganatfajta. Korai fázisban történő felismerése nyolcvan százalékban teszi lehetővé a gyógyulást, ennek ellenére sajnos kevesen mennek el szűrésre.

Önkormányzati segítség kismamáknak

Az országban egyedülálló módon minden várandós és legfeljebb egyéves gyermeket nevelő édesanya az önkormányzat jóvoltából ingyenesen megkapja védőnőjétől a helyes szoptatásról szóló szakirodalmat. Legalább ekkora segítséget jelent a Szoptatásért Magyar Egyesület együttműködésével az Egészséges Hegyvidék program keretében zajló „Szoptass könnyedén!” előadás-sorozat, amelyen az elméleti tudnivalók mellett gyakorlati tanácsokat is kapnak az érdeklődők. A programot életre hívó Steklovits Adriennel beszélgettünk.

Az önkifejezés művészete

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Vizuális Nevelési Tanszéke hallgatóinak munkáiból nyílt kiállítás a Jókai Klubban. A művek képet adnak a leendő pedagógusok alkotási gyakorlatairól: megjelenik a látványalapú átírás, a képzeletvezérelt képalakítás és az önálló tárgykészítés is.

Hegyvidéki plakátművészek Aradon

Három olyan plakáttervezéssel is foglalkozó művész él a Hegyvidéken, akinek a munkái országosan is elismertek. Az ő alkotásaikból szervezett kiállítást a Hegyvidéki Önkormányzat és a Hegyvidék Galéria Aradon.

Márton napját ünnepelték a gyerekek

„Novemberben, Márton napján liba gágog, ég a kályhán. Aki libát nem eszik, egész évben éhezik” – szól a gyerekmondóka. Az idén is több hegyvidéki óvodában, iskolában elevenítették fel aMárton-napi szokásokat.

Uniós forrásból bővült a Krisztinavárosi Bölcsőde

A három éve megkezdett bölcsődefejlesztési program részeként európai uniós támogatás révén bővült és korszerűsödött a Krisztinavárosi Bölcsőde. A Közép-Magyarországi Operatív Program pályázatán elnyert támogatás, 148 174 299 forint a költségvetés kilencven százalékát fedezte, a fennmaradó részt az önkormányzat finanszírozta.

Újabb közterületi munkák kezdődtek

A fagyok beálltáig folytatódnak a kerületi út-, járda- és lépcsőépítések, a már megkezdett munkák többsége november végéig befejeződik. Még ebben a hónapban több helyen kezdődnek kisebb fejlesztések, a KIMBI Óvoda előtt biztonsági korlátrendszer épül, míg a Sztehlo Gábor úton kiszélesítik az útburkolatot.

Fórum a Hegyvidék közbiztonságáról

Az aktuális közbiztonsági problémák megvitatására közbiztonsági fórumot szervezett Hoffmann Kornél kerületi rendőrkapitány. A tanácskozáson az önkormányzatot Váczi János alpolgármester képviselte, aki beszámolt a Normafa tervezett rehabilitációjának céljairól, a Városmajorban kiépülő kamerarendszerről, valamint a hajléktanokkal kapcsolatos új fővárosi szabályozás hegyvidéki vonatkozásairól.

Fogjunk össze! Támogassuk együtt a rászorulókat!

A Hegyvidéki Önkormányzat adománygyűjtést szervez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Feszty Árpád utcai melegedője számára. Amit várunk: jó állapotban lévő, tiszta, meleg ruha, kabát, cipő, takaró, könyv, valamint tartós élelmiszer. A gyűjtés helye: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, alagsor (1126 Böszörményi út 23–25.). A gyűjtés december 13-ig tart (a polgármesteri hivatal nyitvatartási idejében). További részletek a www.hegyvidek.hu oldalon olvashatók.

Számítunk az Ön segítségére is!

Szigorú, de humánus kerületi fellépés hajléktalanügyben

Elfogadta a fővárosi közgyűlés azt a rendeletet, amely bizonyos közterületeken jogellenesnek minősíti az életvitelszerű ott tartózkodást. A Hegyvidéki Önkormányzat egyetért a szigorítással, ugyanakkor a szabályokat betartó, illetve a segítő szervezetekkel együttműködő hajléktalanokkal szemben minden esetben humánus megoldásra törekszik. Arra a napra, amikor a rendeletet elfogadta a fővárosi közgyűlés, a Hegyvidéki Önkormányzat közbiztonsági fórumot hívott össze, amelynek egyik fontos témája épp a hajléktalanok ügye volt.

„Létezik kompromisszum – ezt keressük”

Jövő év májusáig tartanak az Európai Unió rendkívül szigorú környezetvédelmi szabályozásával összhangban azok a Natura 2000-es hatásvizsgálatok, amelyek eredményei irányt szabnak majd a Normafa-rehabilitáció részletes terveinek kidolgozásához. Az eddigi tapasztalatokról Musicz Lászlóval, a természetvédelmi vizsgálatokat végző szakértői csoport vezetőjével beszélgettünk.

Ellenőrzik a behajtást az Árnyas úton, ahol megszűnt az átmenő forgalom

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket az Árnyas út forgalmi rendjének megváltoztatása. A korábban jelentős átmenő forgalmat elszenvedő útszakaszon az utóbbi hetekben a töredékére csökkent az utcát menekülő-útvonalként használók száma – derült ki azon a bejáráson, amelyen kerületi közlekedési szakemberek társaságában Váczi János alpolgármester tájékozódott a szeptember közepén bevezetett korlátozás eredményeiről.

Nem emelkednek jövőre a helyi adók

Jövőre nem emelik a saját kivetésű adók mértékét, továbbá a lakbéreket és helyiségbérleti díjakat – ezzel számol az önkormányzat most elfogadott, 2014-es költségvetési koncepciója. A pénzügyi kérdések mellett parkolási ügyekkel, szociális témákkal, valamint új díjak alapításával is foglalkozott a képviselő-testület a novemberi ülésén.